Orbán Viktor Amerikából nőnap alkalmából is az anyákat köszönti
A magyar miniszterelnök néhány perccel Donald Trump volt amerikai elnökkel való találkozóját megelőzően posztolt a Facebookra nőnapi köszöntőt.
A magyar miniszterelnök néhány perccel Donald Trump volt amerikai elnökkel való találkozóját megelőzően posztolt a Facebookra nőnapi köszöntőt.
A Vsquare értesülései szerint ugyanakkor annyira heves volt a vita, hogy a találkozóról feldúltan távoztak a felek és a sajtótájékoztatót is csak egy későbbi időpontban tartották meg.
A Demokratikus Koalíció (DK) rogáni kommunikáció mintájára elkészült, a Fideszt és Orbán Viktort lejárató plakátjain gúnyolódott a zenész.
A miniszterelnök korábban azt mondta, von der Leyen „Soros ember lett”.
Steve Bannon a 2021. január 6-i capitoliumi zavargások egyik szervezője volt.
A magyar miniszterelnök teljesen magára maradt az oroszbarát nézeteivel a V4-es miniszterelnöki találkozón bennfentes információk szerint.
Nem úgy, mint a Nyugaton.
A kormány és a jegybank közötti éles vita azonban vélhetően nem jelenti azt a lap szerint, hogy Matolcsynak idő előtt kellene távoznia az MNB éléről.
A kormánypárti szavazók 9 százaléka is a miniszterelnököt nevezte meg.
Ha az üzlet összejön, Orbán Győző 83,7 millióért veheti meg a földeket.
A szerda esti Magyar Közlönyből csak annyi derül ki, hogy a kormány StratégiaiTanácsadó Testületet hoz létre.
A miniszterelnök Kínához és Oroszországhoz való dörgölőzése mögött valószínűleg nem csak a populizmus és a pénz áll.
Orbán és Trump utoljára 2022 nyarán találkoztak egymással.
Pedig a pénzügyi megállapodással nem lett volna gond.
A korábban a nemzeti ünnepeket inkább a fővárosban ünneplő Orbán Viktor hosszú kihagyás után idén visszatér Budapestre és március 15-én már bejáratott helyszínen, a Nemzeti Múzeum előtt mond beszédet. Még az is lehet, hogy lesz aznap Békemenet is, ami arrafelé kanyarodik majd.
Minden külsőség nélkül, az új államfő hallgatásával kezdődött meg kedden Sulyok Tamás ötéves elnöki ciklusa. Pedig sokan vártak tőle tisztázó szavakat, amióta Karsai László a hvg360-on megjelent írásában feltárta: Sulyok valótlanságokat állított apja kommunista üldöztetéséről.
Orbán Viktorral és Rogán Antallal indította a napot szerdán a Sándor-palotában a csak előző nap hivatalba lépett Sulyok Tamás köztársasági elnök. Hogy pontosan miről esett szó közöttük, rejtély.
A szervezet emberi jogi főbiztosa attól tart, hogy ez a típusú eltolódás kihatással lehet a nyár eleji önkormányzati választásokra is.